8-a a hajvágásé

Péntek. Szokásos koránkelés, későn ébredés, sietés, késés. De a mai nap mégis valami másról szól. Ma mutatjuk meg mivel dolgoztunk az elmúlt napokban. A reggelinél azt találgatjuk, hogy vajon milyen lesz az esti előadás. Van aki pozitívan látja van aki nem, Csaba mindenesetre nagyon kíváncsi és bizakodó. A délelőtti foglalkozás tartja az unalmas és feszült hangulatát. Alig várjuk az ebédszünetet, ami persze késik másfél órát a próba miatt. Egy gyors kebab aztán a parkban elpróbáljuk egy párszor a song paintinget. Ezután egy olyan dolog történt amire senki nem számított. Közös megbeszélés után Ádám és én úgy döntöttünk nekifogunk Barna hajvágásának. Az egész egy ártatlan poénból indult amit Ádám vetett fel, aztán kiderült hogy Barna mindig is ki akarta próbálni milyen az élet kopaszon. Tehát valóra váltva régi álmát levágtuk Barna haját. Egy parkban. Egy kuka felett. Valóban, ez nem a legszokásosabb, vagy leghigénikusabb módja a hajvágásnak, de kénytelenek voltunk alkalmazkodni a körülményekhez. A borotválás után mi nem láttunk nagy különbséget és visszamentünk hogy folytassuk a próbát. Azok az arcok amiket a megérkezéskor láttunk, felejthetetlenek. A csapat akivel egész héten dolgoztunk nem tudta felfogni mi történt Barnával, és miért lett kopasz. Túllépve ezen a problémán, folytattuk az Übü király próbáját. Ez volt az első alkalom amikor láthattuk a többi csapat munkáját is, és mind rettentő izgalmas volt a maga nemében. Ezután elindultunk sminkelni, átöltözni az esti előadásra. A jelmezes csapat nagyon felkészülten fogadott minket, mindenki felöltözhetett pillanatok alatt. A sminkesek keze alatt is égett a munka hiszen nem könnyű kisminkelni kb 200 embert szerepek szerint külön-külön. Majd egy korai vacsora és egy hosszú semmittevés után elkezdődött a fesztivál. A hatalmas társulat végigvonult az utcán felszabadult vidám hangulatban, és már leszállt az est mire a színpadhoz ért a menet. A nézőtér teljesen tele volt. Minden szabad helyen, a fűben, a korlátokon emberek ültek. Az előadás remekül sikerült. Alig látszott hogy kevesebb mint 10 napja próbáljuk azt, amit fél Grenoble tekint meg. A sok tánc, és énekes produkció között talán a tűztánc volt a legérdekesebb amely az egész produkciót egy zászló elégetésével zárta. Mi pedig egy reggelig tartó bulizással fejeztük be a fesztivált. Az izgalmak azonban még nem értek véget. A holnapi nap szinte teljesen szabad, és még a hazaút is hátravan. Vajon mit tartogat még számunkra a kisteherautónk: fehér villám?

6.nap

Eljött a nagy nap, amikor mi lépünk a színpadra, hogy megmutassuk a többi nemzetnek milyen is a magyar színház.
Ma egy hosszú alvás után ébredtünk fel, de a szemeink ugyanúgy táskásak maradtak az előzőekhez híven.
Reggeli bagettel es lekvarokkal.
Majd egyéni workshopok, ahol legtöbben az időt néztük, mivel negyed órával hamarabb elmehettünk a helyszínekről, hogy tudjunk gyorsan ebédelni, majd futni haza, átnézni a jelmezeket (hiányaikat). A jelmezek között újabb apró-pók-ba ütköztünk, miszerint a farkasokat jellemző szürke esőkabátok nem jöttek velünk, a Fehér Villámmal. Arion-nak úgy, ahogy összeraktunk egy vadász jelmezt, ami jobban hasonlított egy paneli gengszterre, de rendezőnk (Csaba) erre is figyelt és megalkotott egy olyan frizurát, ami ezt a paneli gengszter képet teljesen eltünteti.
Újra elfoglaltuk Fehér Villám fedélzetét és elkisbuszoztunk a színházhoz, a fél órás út alatt is már el tudtunk aludni és ezután a tánc előadáson is jót pihentünk. A próba elkezdődött, majd befejeződött. És így volt ez a darabbal is. A közönség hangosan nevetett azon, amin azt terveztük, hogy hangosan fognak majd nevetni rajta, a fények megvilágítottak minket, a megfelelő pillanatokba. A szövegekben is csak apró csúszások voltak. A jött-ment vadász-ból légből kapott róka lett, de ez mit sem változtatott az egészen (semmit, mert nem értették). Megtapsoltak.
Aztán jött a jól megérdemelt vacsora a Flam's-ba, ahol először vacsiztunk a fesztivál során, bekajáltunk, elég pompás volt. Itt is megtapsoltak. Az étteremben desszertet is kértünk hatan, de csak három embernek hozták ki, gondoltuk, még nem sült ki a mienk, de mikor a három szerencsés már befejezte az étkezést, ráeszméltünk, hogy el kellett volna feleznünk az almás fahéjas flam-ot. Szívás.
Nagyon jó volt a hangulatunk, mivel tudtuk, mennyire királyak is vagyunk kimentünk a nemrég vett sörökkel és hűtőtáskával lementünk a fesztivál közösségi parkparkolójába és hepajkodtunk együtt. A nagy móka átcsúszott a másnap hajnalba, amiről tilos írnom.

Katya

5.nap

A mai nap időben felkeltünk ( kivételesen ) . Elmentünk reggelizni . Majd mindenki ment a saját workshopjára . A mai nap , Csaba leader megnézte a munkánkat . Gandalf a milánoi csoda rendező ma ugyanúgy érdekes órát tartott és segédje Fanni igen megeröltető bemelegítést adott nekünk . Azért a mindennapi 2 órás warm up már kicsit sok !
Elmentünk később ebédelni a Flams nevű étterembe , de ma is csak lasagne volt . Sebaj . Ebéd után rohantunk vissza a szállásra , mert össze kellett pakolni az esti próbára . A gond az volt , hogy nem hoztuk el az esőkabátokat , úgyhogy valami mást kellett kitalálni . Sok gondolkozás után nem jutottunk semmire . A másik gond , hogy beugró színészünknek Arionnak nem volt jelmeze . Sok nevetséges ruhapróba után sikerült egy szociális munkásnak beöltöztetni . Bepattantunk a fehér villámba . Elindultunk a szállásról,  majd egy kis dugóval kb 3/4 óra után odaértünk az úgynevezett 600-as színházhoz.
A próbánk előtt még megnéztünk egy táncelőadást , amin nagyon szépen csináltak teljesen mást egyidőben a " táncosok" . Sokan nem látták közülünk , mert aludtak.
Aztán kezdtük volna a próbát , de előtte az angol csoport még forgattak egy húszperces " társadalmi célú hírdetést ", amiről nem tudtunk, és nagyon felbosszantott , hogy egy órával később tudtuk elkezdeni az próbát .  Az eleje döcögősen indult , mivel be kellett állítani a fényeket , a hangszereket, a mikrofonokat.
Majd belejöttünk , de idő hiányában nem tudtuk befejezni . Hozzáteszem , hogy ekkor már dél óta nem evett a csapat semmit , úgyhogy eléggé éhesek is voltunk .
Abbahagytuk a próbát , és elmentünk vacsorázni a kebaboshoz , ahol nagyok bekajáltunk tacossal és csavarmával . Gyorsan hazavillamosoztunk ,és rendezői utasításra mindenki lefeküdt aludni .
Izgalommal vártuk a másnapi előadást.

4. nap

A mai nap ugyanúgy indult, mint az előző. Korai kelés, álmos tekintetek, lassú-döcögős léptek, viszont végre sikerült bejutni reggelizni! A menü: baguette, vaj, gyümölcsös lekvárok, káve, narancslé, forro csoki. Hogy őszinte legyek, én személy szerint reméltem,hogy croissant is lesz, de sajnos, mint kiderült ez a mindennapos étrend. Tulajdonképpen nincs vele probléma, finom, csak kissé monoton. :D A reggeli elfogyasztása után a workshopra ment mindenki. Arion az előző bejegyzésben írta,hogy 4-en egy csoportba kerültünk, úgyhogy nem sok újat tudok mondani a mi workshopunkról. Ma is ugyanaz volt a menete, mint tegnap, csak most a hangunkkal is dolgoztunk. Színészként fontos, hogy az ember úgy is tudjon hangosan,érthetően beszélni,hogy az élvezhető is. :D Élveztem,bár a végére teljesen elfáradtam/tunk. Ezután következhetett az ebéd. Kipróbáltuk az éttermek közül az utolsó lehetőséget is. Lasagnet ettünk és pitét. Nem volt rossz, de nekem talán ez a hely tetszik legkevésbé,ugyanis azóta kiderült,hogy minden nap ez az egyetlen ebéd lehetőség. A lasagne...Miután mindenki befejezte az evést, elmentünk az előző napi előadások megbeszélésére. Arion szintén reflektált már ezekre az előző bejegyzésben. Az ő szavaiból gondolhatjátok, hogy a román előadáshoz egyáltalán nem szóltunk hozzá vagy jót, vagy semmit alapon. Viszont a franciákhoz 4 kérdést is feltettünk a darabbal kapcsolatban. Őket mindenki dícsérte egyébként. Bár azt is hozzá kell tennem, hogy annyira azért mi sem voltunk oda érte, amennyire mondtuk nekik, de az biztos, hogy egy színvonalas, jól összerakott kis performansz volt. És következett a jól kiérdemelt rövidke szabad időtöltés. Itt Arionnal külön váltunk a csapattól, mert nagyon szerettem volna elmenni egy üzletbe, a többiek azt hiszem az iroda előtt neteztek ezidő alatt. A vásárlás után pedig egy előadás következett, méghozzá a spanyoloké, ami pont olyan volt, mint ahogy azt az ember elképzeli. Hangos, rekedt hangú lányok óriásiakat gesztikulálnak 2 fiúval, szóval fura, de közben azért élvezhető. Mivel Krisztián nem jött el és Arionnak hirtelen hősként be kellett ugrania a helyére, ezért muszáj volt próbálni a darabot. Helyszínül egy szép parkot választottunk. Kicsit dekoncentrált volt a csapat,(talán a jó idő és a relaxálást elősegítő környezet miatt) úgyhogy nem volt könnyű dolga Csabának, de végül lepróbáltunk minden fontos jelenetet és elindultunk a vietnámiak előadására, amiről szintén elmondhatók a hangos és fura jelzők és pluszba még a ripacsOt is hozzáadnám. Rengeteget nevettek közben, sőt még a végén is nevetve jöttek ki a többiek. Nagyon élvezték, ez volt a kedvencük eddig. (Nekem sajnos már kevésbé tetszett, de talán csak a túlzott kimerültség volt az oka.) Vacsorára a hamburgerezőt választottuk. A Finom gurmé burgerekkel tömtük tele a hasunkat. Arion és én az alvás mellett voksoltunk, ezért evés után "haza indultunk", a többiekről pedig csak annyit tudok, hogy egy másik parkban tengették az esti óráikat és Kata elhagyta a telefonját.(nyugi,másnap ez meglett. :) ) Ennyi lett volna az én napom, köszönöm, Edit

3. nap

A reggel enyhén döcögősen indult, mivel az utazás viszontagságaitól még mindíg kimerült társaság több tagja (köztük én is) negyed órát késett a megbeszélt 8 órás időponthoz képest. A csúszás következtében olyan későn értünk a reggeli helyszínéül szolgáló étterembe, hogy addigra akkorára dagadt a sor, hogy már nem volt időnk kivárni, mivel 9:15-kor hirdették ki a workshopok beosztását. Sebaj, gyorsan beugrottunk egy hangulatos, igazi francia pékségbe, és vettünk pár igazi francia croassaintot amit a helyszínre sietve fogyasztottunk el. Mint kiderült, Edit, Emil, Bálint és jómagam mind az 1-es csapathoz lettünk beosztva. Ez egy színész workshop, amit egy rendkívül kedves olasz rendező bácsi (akit saját kollégái igen találó módon Fehér Gandalfnak hívnak) tart majd egész héten.

A kurzus két és fél órán át tartott és meglepően izgalmasnak bizonyult, hiszen Gandalf nem igazén beszél angolul, ezért a csoportban levő francia lányok tolmácsolására kellett támaszkodnunk, akiknek szintén eléggé hiányos a szókincsük. Mindezek ellenére rengeteg érdekes dolgot csináltunk, és a karakterépítés egy egészen új módjával ismerkedtünk meg, egyelőre alapfokon.

A workshop után találkoztunk a többiekkel, és elmentünk a helyi Kebaboshoz ebédelni, miközben megosztottuk egymással friss élményeinket. A kaja jó volt, a hangulat jó volt, a nap égetett. Mivel az első előadás csak fél 5-kor kezdődött, úgy döntöttünk, hogy kimegyünk Grenoble egyik legnagyobb (ha nem a legnagyobb) parkjába egy kis ebéd utáni sziesztára. Míg a többiek egy terebélyes fa lombkoronájának árnyékában heverésztek, addig Ati, Ádám, Barna és én hatalmasat frizbiztünk, aminek egy -feltételezhetően- hatalmas kutya ürülékének cipőm alatt trottyanó hangja vetett véget.  

Az előadás helyszínéül szolgáló színházhoz, a város egy kevésbé megnyerő panelnegyedén keresztül vezetett az út, de szerencsére a színház a maga szocreál küllemét leszámítva igen kellemes épület volt belülről. A román társulat adta elő saját darabját, amiről sajnos akármennyire is akarok, nem tudok semmi pozitívat mondani. Igaz, francia nyelven adták elő és mi egy szót sem értettünk belőle, de valahogy az egésznek olyan középiskolai diákszínjátszós hangulata volt. No de kritika helyett, inkább Attila egyik mondatát idézném, amit az előadás után mondott, és számomra tökéletesen meghatározta a darab minőségét: " Arra ébredtem, hogy a Barna hangosan horkol mellettem."

Az előadás után elmentünk vacsizni, majd ezt követően gyalog indultunk a következő előadás helyszínére, egy gyönyörű útvonalat választva, melyen haladva újfent elcsodálkoztam a várost körülölelő hegyek monumentalitásán. Az esti darab, a fesztivált szervező Grenoble-i csapat, a Creárc társulat mítikus alapokon nyugvó fantasy produkciója volt, ami technikai megvalósítását nézve már-már professzionális színháznak is nevezhető. A tartalmáról ellenben nem tudok érdemlegeset mondani, mivel egy mukkot sem tudok franciául. Ellenben sajnos egy kicsit hosszabbnak érztem a kelleténél, amit a színház teremben lassacskán eluralkodó, szaunához hasonló hőmérséklet csak tovább tetézett. A darab végeztével sietve hazaindultunk, mivel tudtuk, hogy másnap hasonlóan tartalmas nap vár ránk, és csipet csapatunk még nagyon távol állt a kipihentség fogalmától...

Arion

2. nap

...tehát a kisbusz nem indult el. Ennek okán járművünk lakóinak 3 tagja ismét elindult, hogy műanyag palackokban dieselt cipeljenek a sötét svájci-francia pusztaságban. A maradék pedig nemes egyszerűséggel sorozatot néztek a kocsiban, hogy valahogy ezt a tragikomikus szituációt enyhíteni tudjuk. Ahogy Csaba, Attila és Barna sétálták néha emlegettük, hogy ez már nem is lehetne rosszabb, mire a természet egyértelmű reakciója egy óriási zivatar volt. Mi más maradt nyitva mint a kisbusz anyósülésének az ablaka. Így dideregtünk az esős autóban amíg az időjárás meg nem javult. Nemsokkal ezután az üzemanyaghordók is megérkeztek. Már-már rutinosan beletöltötték a fantás palackokból a dieselt az ócska járgányunkba ami másodszori próbálkozásra így be is indult. A következő 10 kilométer végén már egy francia benzinkút mentett meg minket. Újra úton voltunk. Itt már biztosak voltunk benne, hogy lassan 23 óra út után már semmilyen meglepetés nem érhet minket. Az autópálya elhagyásakor még egy minimális problémába ütköztünk, ami annyiból állt, hogy az automata nemes egyszerűséggel nem volt hajlandó elfogadni Csaba kártyáját. Itt még néhány magyarról angolul franciára fordítás után a segélykérőn megoldottuk a problémát és ismét, immáron tényleg utoljára megindultunk. Én már arra ébredtem, hogy 25 óra problémamentes utazás után hajnali 5 körül megérkeztünk Grenoble-be. A történet legnagyobb vesztese, Emil, már itt várt minket. Ő fél 11 óta a városban ült. Elmondása szerint 2 órás séta és 10 ember megkérdezése után az esőben egy villamosmegállóban zokogva rátalált Thomas-ra, az angyalra. Thomas, a 19 éves egyetemista segítőkezet nyújtott Emilnek, szállást adott neki, ételt és italt és megnyugtatta felzaklatott lelki világát. Így társunk megmenekült. A szállásra megérkezve egy furcsa, fényvisszaverő kabátos alak várt minket. Ő megmutatta szállásunkat ami amúgy sem valami rózsás, de elnyűtt csapatunk egy több mint egy napos utazás után már végképp nem találta vonzónak. Rövidesen elmentünk lealudni a jól megérdemelt 2 óránkat. „Másnap” 8 óra körül találkozunk Benjaminnal, a helyi francia kis barátunkkal aki elmondta, hogy mit és hogyan. Kaptunk kajajegyet, villamosbérletet és csecse nyakbaakasztót (amit azóta sem hordunk). Villamossal a fesztiválozókhoz csatlakozva, közösen elmentünk a városházára ahonnan egy rövid megnyitó és egy angol előadás után pezsgővel elmenekültünk. Benjamin megmutatta a négy választható éttermünket ahol a jövőben ebédelünk és vacsorázunk, majd ezek közül az aznapi déli étkezésünkre a francia hamburgerezőt néztük ki. Finom volt. Ebéd után magunkhoz híven úrias késedelemmel megérkeztünk az első igazi előadásra, ami egy óriási dobokkal hangszerezett buli volt Grenoble utcáin. Arion GoPro-val a fején brillírozott amíg mi magyar futballindulókat skandálva buliztunk a dobosok között. Egy parkban fejeződött be a parádé, ahonnan vacsorázni, majd az első színházi előadásunkra mentünk a fesztivál során. Egy belga társulat lépett föl és ebből kiindulva mondhatni nem nagyon értettük miről beszélnek. Ügyesnek tűntek, de erre kicsit ellentmondásos, hogy Csabát megkérdezve, hogy mit gondolt az előadásra, mire ő rövid szünet után egyszerűen annyit felelt: „Elaludtam”. Hulla fáradtan visszatérve a szállásra ami most 2 fokkal kényelmesebbnek tűnt elkezdtünk lelkileg felkészülni az első igazi napunkra...

1. Nap avagy Valahol Euróbában

Elérkezett a nap amikor a sok készülődés és belefektetett munka után, elindulhattunk Budapestről Grenoble városába Franciaországba.
Július 1-én hajnali 4 órakor, miután mindenki megérkezett a buszhoz, elindult a 16 órás túra (legalábbis ez volt a terv). Az út eleje zökkenőmentesen alakult, körülbelül 3 óránként megálltunk egy-egy benzíkútnál pihenni, tankolni. Amint Németországba értünk azon belül is Münchenbe, elérkezett az első fennakadás. A továbbhaladásunkat a 96-os út jelentette volna, ám mint kiderült számunkra a németek nem arról híresek hogy közérthetően táblázzák ki az utakat. Mentünk néhány kört Münchenben és már úgy gondoltuk, hogy az életben többet nem akarunk ebbe a városba eljönni, de aztán csodával hatros módon egy fényképezőgéppel ráközelítve megleltük a 96-os út tábláját és így elindulhattunk tovább.
Itt nekem egy időre kiesett az út mert a nagy örömben, hogy tovább haladtunk szépen elaludtam. Mikor felébredtem, az úton újra osztrák rendszámokat láttam és azt hittem megint eltévedtünk és visszakellett mennünk Ausztriába, de szerencsénkre nem. Csak úgy vezetett az út Svájcba, hogy még egy osztrák kisváros pont belelógott az autópályába.
Innen már azt hittük, hogy sínen vagyunk. Svájcban Zürich-en keresztül továbbhaladva Genfbe kellet eljutnuk, hogy ott a svájci-francia határt átlépjük és onnan elkocsikázzuk Grenoble-ba. Ám itt is akadt egy kisebb probléma, ugyanis a már így is, időben kicsit megcsúszott utunkat, tovább növeltük azzal, hogy amikor Bern irányába kellett volna kanyarodnunk, mi Basel felé tartottunk, ezzel még másfél-két órát ráhúzva az útra.
Mindeközben Emil (aki repülővel ment Genf-be és onnan busszal Grenoble-ba) már a buszon ült és tudtuk, hogy szegénynek várnia kell majd ránk egy "kicsit".
Svájcban is rendbe jöttek a dolgok visszataláltunk a helyes útra és robogtunk Genf felé. Az üzemanyagunk fogyóban volt, de még annyit jelzett az üzemanyag mérő, hogy azzal úgy gondoltuk kibírjuk az első francia benzinkútig.
Tévedtünk.
A kisbusz nem jól mutatta az üzemanyag mennyiségét, és amint boldogan átgurultunk Svájcból  Franciaországba a határ kellős közepén elfogyott az üzemanyag és megállt a busz.
A francia határőrök, egyből fegyverükhöz nyúlva kirohantak, mert azt hihették hogy robbantani akarunk a határon, de amikor a francia nyelven kívül mást nem nagyon tudó határőröknek Csaba elmagyarázta, hogy mi folyik itt (vagyis benzin hiányában mi nem) segítettek a leállósávba tolni a buszt.
Gondoltuk egyszerű lesz a dolgunk, eléstálunk egy közeli benzinkúthoz és egy kannával megtöltjük a tankot és minden király lesz. Itt két problémába ütköztünk: Egyik, hogy a franciáknál nem volt közel benzínkút a határhoz, a másik hogy még ha lett volna is akkor se lehetett volna elhozni a benzint, mert tilos a kanna az országban.
Így a kedves határőrök buzdítására, Svájcba sétáltunk vissza(Csaba, Attila és én), ahol miután egymástól kb 1 kilóméterre lévő megkérdezett emberek, mind 500 méterre saccolták a legközelebbi benzikutat nem tudtuk eldönteni, hol is lehet igazán.
De meglett!
Viszont az a probléma fenn állt, hogy miben visszük vissza a benzint? Itt támadt Csaba fantasztikus ötlete: Bement egy kebaboshoz és kért kétliteres üdítőket. Ezeket kiöntöttük és megtöltöttük a gyönyörű neonzöld diesel-el.
Vissza viszont már nem akartunk gyalog menni, így stoppoltunk. Hálistennek nem kellett sokat próbálkozni ,mert egy kedves úr a fiával elvittek minket a határig.
Ott az üzemanyagot betöltöttük a buszba és megpróbáltuk beindítani.
Nem sikerült....

Folytatás holnap!