2. nap

...tehát a kisbusz nem indult el. Ennek okán járművünk lakóinak 3 tagja ismét elindult, hogy műanyag palackokban dieselt cipeljenek a sötét svájci-francia pusztaságban. A maradék pedig nemes egyszerűséggel sorozatot néztek a kocsiban, hogy valahogy ezt a tragikomikus szituációt enyhíteni tudjuk. Ahogy Csaba, Attila és Barna sétálták néha emlegettük, hogy ez már nem is lehetne rosszabb, mire a természet egyértelmű reakciója egy óriási zivatar volt. Mi más maradt nyitva mint a kisbusz anyósülésének az ablaka. Így dideregtünk az esős autóban amíg az időjárás meg nem javult. Nemsokkal ezután az üzemanyaghordók is megérkeztek. Már-már rutinosan beletöltötték a fantás palackokból a dieselt az ócska járgányunkba ami másodszori próbálkozásra így be is indult. A következő 10 kilométer végén már egy francia benzinkút mentett meg minket. Újra úton voltunk. Itt már biztosak voltunk benne, hogy lassan 23 óra út után már semmilyen meglepetés nem érhet minket. Az autópálya elhagyásakor még egy minimális problémába ütköztünk, ami annyiból állt, hogy az automata nemes egyszerűséggel nem volt hajlandó elfogadni Csaba kártyáját. Itt még néhány magyarról angolul franciára fordítás után a segélykérőn megoldottuk a problémát és ismét, immáron tényleg utoljára megindultunk. Én már arra ébredtem, hogy 25 óra problémamentes utazás után hajnali 5 körül megérkeztünk Grenoble-be. A történet legnagyobb vesztese, Emil, már itt várt minket. Ő fél 11 óta a városban ült. Elmondása szerint 2 órás séta és 10 ember megkérdezése után az esőben egy villamosmegállóban zokogva rátalált Thomas-ra, az angyalra. Thomas, a 19 éves egyetemista segítőkezet nyújtott Emilnek, szállást adott neki, ételt és italt és megnyugtatta felzaklatott lelki világát. Így társunk megmenekült. A szállásra megérkezve egy furcsa, fényvisszaverő kabátos alak várt minket. Ő megmutatta szállásunkat ami amúgy sem valami rózsás, de elnyűtt csapatunk egy több mint egy napos utazás után már végképp nem találta vonzónak. Rövidesen elmentünk lealudni a jól megérdemelt 2 óránkat. „Másnap” 8 óra körül találkozunk Benjaminnal, a helyi francia kis barátunkkal aki elmondta, hogy mit és hogyan. Kaptunk kajajegyet, villamosbérletet és csecse nyakbaakasztót (amit azóta sem hordunk). Villamossal a fesztiválozókhoz csatlakozva, közösen elmentünk a városházára ahonnan egy rövid megnyitó és egy angol előadás után pezsgővel elmenekültünk. Benjamin megmutatta a négy választható éttermünket ahol a jövőben ebédelünk és vacsorázunk, majd ezek közül az aznapi déli étkezésünkre a francia hamburgerezőt néztük ki. Finom volt. Ebéd után magunkhoz híven úrias késedelemmel megérkeztünk az első igazi előadásra, ami egy óriási dobokkal hangszerezett buli volt Grenoble utcáin. Arion GoPro-val a fején brillírozott amíg mi magyar futballindulókat skandálva buliztunk a dobosok között. Egy parkban fejeződött be a parádé, ahonnan vacsorázni, majd az első színházi előadásunkra mentünk a fesztivál során. Egy belga társulat lépett föl és ebből kiindulva mondhatni nem nagyon értettük miről beszélnek. Ügyesnek tűntek, de erre kicsit ellentmondásos, hogy Csabát megkérdezve, hogy mit gondolt az előadásra, mire ő rövid szünet után egyszerűen annyit felelt: „Elaludtam”. Hulla fáradtan visszatérve a szállásra ami most 2 fokkal kényelmesebbnek tűnt elkezdtünk lelkileg felkészülni az első igazi napunkra...